Amikor egy kispárna több tudatosságra inspirál

Tudom, tudom, már megint egy párnafelirattal jövök, de hát ezek a feliratok annyira, de annyira sok gondolatot indítottak el a fejemben, hogy nem győzöm papírra vetni, akarom mondani legépelni őket.

Szóval a múlt hónapban is egy párnafelirat ihletett meg, és valójában volt mellette még egy párna (ígérem, nincs több), amin a következő felirat állt:

„HOPE – makes all things work”

Ezt valahogy úgy fordítanám le, hogy a REMÉNY – ami mindent működésbe hoz, vagy mindent működőképessé tesz.

Miközben néztem ezt a mondatot, felmerült bennem egy kérdés: valóban a remény az, ami működteti az életünket?

A legtöbb embert arra tanították, hogy reménykedjen. Reménykedj, hogy jobb lesz. Reménykedj, hogy sikerül. Reménykedj, hogy megváltozik valaki. Reménykedj, hogy egyszer majd megérkezik az a kapcsolat, az a munka, az a pénzösszeg vagy az a lehetőség, amire vársz.

De mi történik, amikor reménykedünk? Számomra a remény (kicsit eltúlozva) valami olyasmi, amikor kitaláljuk egy szituáció, helyzet, vagy akár az egész életünk tökéletes „végkimenetelét”, a happy endjét, majd várjuk, hogy a vágyott dolog megtörténjen. Ha te is csináltál már ilyet, vagy egy kicsit is magadra ismertél, egyáltalán nem hibáztatlak, hiszen már gyerekkorunkban is ezt láttuk a tündérmesékben.

A kérdésem feléd az lenne, hogy vajon amikor egyetlen tökéletes végkifejletet várunk, mennyire nem vagyunk képesek a többi kínálkozó végtelen lehetőséget felismerni? Mennyi mindent zárunk ki, ami nem egyezik meg pontosan azzal, amit elképzeltünk? Egyébként is, a hogyan az univerzum dolga, akinek sokkal-sokkal kreatívabb módjai vannak a dolgok megteremtésére, mint amit el tudunk képzelni.

Mi van, ha a valódi teremtéseket és változásokat nem a remény, hanem a választás hozza létre?

A remény érdekes dolog. Nem feltétlenül rossz vagy jó. Inkább egy olyan energia, amely gyakran a bizonytalansághoz kapcsolódik. „Remélem, hogy sikerül.” „Remélem, hogy megoldódik.” „Remélem, hogy működni fog.”

A választás ezzel szemben kicsit más energia. Ha választasz, nem vársz semmire, csak tudod: „ezt választom” – nem tudod még pontosan, hogyan fog megjelenni, nem tudod, milyen úton érkezik, de választod. Vajon mennyi energiát fordítunk arra, hogy reménykedjünk valamiben ahelyett, hogy választanánk azt? Hű, ha igazán őszinte akarok lenni magammal, sokkal többször reménykedek a választás helyett, mint azt gondoltam.

Mi minden változhatna, ha a reményt nem kiirtani akarnánk az életünkből, hanem egy ugródeszkaként használnánk? Ha a remény lenne az első szikra, vagy akár egy éberség egy lehetőségre, de itt nem állnánk meg sosem, hanem kérdésekkel mennénk tovább?

Milyen jövőre vársz még mindig reménykedve, amely valójában csupán egyetlen választásra van tőled?